ENGEDJÉK SZABADON TANER KILIÇET

Törökország, Az akció indult: 2017/6/15, A petíció aktív

Az Amnesty International Törökország elnökét Taner Kılıçet június 6-án őrizetbe vették, és hamisan azzal vádolták, hogy a Fethullahista Terrorszervezet tagja, majd június 9-én előzetes letartóztatásba helyezték. A vádakat ejteni kell, Tanert azonnal és feltétel nélkül szabadon kell engedni.

Az Amnesty International Törökország elnökét - ismert emberi jogi ügyvédet - Taner Kılıçet, június 6-án letartóztatták egy ellene és 22 másik ügyvéd ellen szóló végzés alapján a nyugat törökországi Izmir városában. Kılıçet 6 óra 30 perckor vitték el otthonából, majd az irodájába kísérték. Az otthonát és hivatalát is rendőrök keresték fel. Június 9-én állt az ügyész elé vitték azzal a váddal, hogy a Fethullahista Terrorszervezet tagja. Ezt követően őrizetbe vették. Fethullah Gülen török imám, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának korábbi szövetségese. A török hatóságok a 2016 júliusi puccs kitervelésével vádolják Gülent, és azt állítják, hogy a Fethullahista Terrorszervezet tagja. A hitszónak a vádakat tagadja.

Az ügyész azt állítja, hogy Taner egy ByLock nevű biztonságos mobil üzenetküldő alkalmazást használt, amelyen keresztül a hatóságok szerint a Fethullahista Terrorszervezet tagjai is kommunikáltak. Ez az eddig nem bizonyított állítás az egyetlen olyan információ, amely a vád alátámasztására szolgál. Kılıç tagadja,hogy letöltötte vagy használta a ByLockot, vagy tagja lenne a Fethullahista Terrorszerevezetnek. Ellenkezőleg, a jogvédő többször kritizálta Fethullah Gülen törökországi mozgalmának szerepét.

A hatóságok semmilyen hiteles és elfogadható bizonyítékot nem mutattak fel, tehát Taner Kılıç fogvatartása önkényes. Az ügyvéd egyike azon több ezer embernek - politikai aktivistáknak, ügyvédeknek, újságíróknak és másoknak-, akik kritizálták a török kormányt, és akik ellen emiatt büntetőeljárásokat indítottak.

Háttér

Taner Kılıç emberi jogi ügyvéd hosszú ideje kampányol az emberi jogokért Törökországban. Az Amnesty International Törökország elnökségének 2002 óta különböző időszakokban volt a tagja, jelenleg 2014 óta az elnöke. Évtizedek óta dolgozik török emberi jogi szervezeteknél.

A török hatóságok 2016. július 15-i sikertelen puccskísérletet megbosszulva a korábbinál is nagyobb erővel csaptak le mindenkire, akiben az állam ellenségét látják. Taner letartóztatása is ennek a folyamatnak a része. A leszámoláshullámban eddig legalább 47 ezer embert tartóztattak le, és több tízezer állami alkalmazottat bocsátottak el. A hatóságok a kritikus hangokat célozták meg a médiában és a civil társadalomban: legalább 120 újságírót és média munkást vettek őrizetbe a sikertelen puccs óta, és több száz médiumot és civil szervezetet zártak be. Az Amnesty International felszólította a török hatóságokat, hogy hagyjanak fel a szabad véleménynyilvánítást és kritikus hangokat támadó magatartásukkal, és hagyják, hogy a média és a civil társadalom békében és a megtorlástól való félelem nélkül végezhesse törvényes munkáját.

Az önkényes fogvatartás tilalma a nemzetközi és nemzeti jogrendszerek egyik legrégibb alapelve. Ezt a jogot a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 9. cikkében is szerepel, amelyet Törökország is ratifikált. Az "önkényesség" fogalma magában foglalja az alkalmatlanság, az igazságtalanság, a kiszámíthatóság hiányát és a megfelelő jogrendet, valamint az ésszerűség, a szükségesség és az arányosság elemeit is.

Minden eset

Szólítsd fel online:

További információt kérek az új esetekről e-mailen vagy SMS-ben

Aláírásod feldolgozás alatt, kérlek várj...

Támogathatod az ügyet üzenet küldésével e-mailben továbbá postán.

Mutasd a petíciót, amelyeket kiküldünk.

Petíció címzettje(i):

  • Bekir Bozdağ: igazságügyi miniszter, Igazságügyi Minisztérium

Követeljük:

  • ejtsék a vádakat Taner Kılıç ellen, és engedjék szabadon